A kartondoboz alján olajos ujjak matatnak. Zacskó zörög, felszisszen a flakonból szabaduló szénsav, nachos ropog a fogak alatt. Hallom, látom, érzem: gyorsfogyasztani készül a tömeg. Telefon max. lenémítva, hogy a facebook-ot azért menet közben is lehessen csekkolni, kivel mi van, hol van, érkezett-e új üzenetem. Míg a késve érkezők a lábaid kerülgetik több-kevesebb sikerrel, az amúgy sem épp kényelmes széked háttámláját nyomni kezdi a mögötted ülő térde, az előtted ülő fejbúbja meg pici félholdat szakít ki a vászonból, és a nem épp kényelmes szék máris nyomja a segged. Közben folyamatosan susmus, bekiabálás, röhögcse: már látod, kik lesznek azok a mozihuligánok, art-trollok, akik tönkrevágják ezt a mai estédet.
Ha színházban nem megfelelően viselkedsz, három percen belül akad valaki, aki rendre utasít. A késve érkezőket oda van, hogy be sem engedik. Kamarába pláne, mondván, zavarnák a színészeket. A moziban ezzel szemben bármit megtehetsz, ha kurjongatva fejen állsz a széken, le se szarja senki. A nézők le se szarják, a személyzet meg pláne. A filmnek nincs rangja, tisztelete a művészetek között, még a többi popkultúrális irányzathoz képest se.
Felesleges persze a színházzal példálózni, hisz a tömeg szemében a színház az magas művészet. Számukra az valami elidegenítően elitista. Színházba nem lehet csak úgy beesni, olyan hely, ahová ki kell öltözni, ahol az alkotás irányába valamiféle érthetetlen tisztelettel kell viseltetni, vagy… legalábbis olyan hely, ahol normálisan kell viselkedni. A filmek első 20 perce számomra általában élvezhetetlen; eddig tart, amíg a sorokban terpeszkedők, ha a szóból nem is, de legalább a popcornból kifogynak, és a termet megtöltő rágás-ropogás végre abbamarad.
A közönség soraiból biztos sokan kikérik maguknak ezt a hangnemet, én viszont kikérem magamnak, hogy engem nézőként ezekkel az alakokkal egy kategória alá vegyenek. Néző az, aki a moziba nézni megy. Odafigyelni. A közönség gerincét ma nem a nézők adják, hanem izgága, ostoba, gyorsfogyasztós felnőtt-gyermekek, akiknek a filmről alkotott elképzeléseivel semmiféle összeütközésben nincs az a fajta viselkedés, amivel a moziban manapság lépten-nyomon szembesül az ember.
Jómagam a filmre hajlamos vagyok még mindig művészetként tekinteni. Még akkor is, ha tudom, hogy a filmek jó része nem az. Akkor is, ha műanyag-szagtól bűzlenek a termek. A művészet nem egyenlő az elitistával. Művészet nem automatikusan egyenlő a nehezen emészthetővel, a befogadhatatlannal, a köldöknézőssel. A mozihuligánok azt akarják, hogy a dolgok az elképzeléseik és elvárásaik szerint történjenek, meglepni őket nem érdemes. A váratlan elidegeníti, és feldühíti őket, hogy aztán sajátosan sokat mondó, tartalmas stílusukban alkossanak véleményt az őket elárulni merészelő „rakás szarokról”.
Hogy erről ki, vagy mi tehet, nem tudnám megmondani. A folyamatnak még az ok-okozati összefüggéseit sem vagyok képes világosan látni, egy azonban biztos. Akárhányszor multiplexbe megyek, minden alkalommal újra tudatosul bennem, hogy az a hely nem a filmekért van, tulajdonképp a filmnézés az egyik utolsó dolog, amire alkalmas lehet. A multiplex mára már nem a filmek, hanem a termékek szentélye, kiszolgáló egység, gyorsfőzde, ahová a tömeg gyorsfogyasztani érkezik gyorsfogyasztásra készült terméket, melyeknek elengedhetetlen sajátossága nem csak a gyors fogyasztás, de a gyors feldolgozás, és gyors kiürítés is. Fogyaszt, feldolgoz, kiürít. Csússzon gyorsan, simán, mint tükörjégen a pucér segg. Bármiféle feldolgozásra váró tartalom csak lassítja a folyamatot, ilyeténképpen nem csak felesleges, de egyenesen nem kívánatos. Külön élmény figyelni a gyorsfogyasztani kész horda reakcióit, amikor rossz marketing, vagy félreforgalmazás okán ebbe a mozgóképes darálóba bekerül egy-egy ambíciózusabb, öntörvényűbb darab. Tudom, mert néha magamon is tapasztalom: hiába próbálok odafigyelni, tudom, hogy néha elsiklok valami valóban értékes felett, csak mert az nem hajlandó idomulni az én újvilági elvárásaimhoz, nem hajlandó felvenni a versenyt a modern habitussal.
Picit demagóg vagyok, meg végletes, ezt elismerem, de ezt a posztot most a düh, a tehetetlenség, meg a felháborodottság szülte, amiért az ÉN nézői jogaimat senki sem védi. Ha ma moziba mész, automatikusan vállalod a tiszteletlen bánásmódot. Annyira jól esne egyszer beülni a csürhe kedvenceinek egyikére, és trollkodni egy nagyot. Én hülye viszont ott is csak kussolok. Még a transformers-generáció filmjeinek tipikus műanyag-bukéját is csendben, nyugodtan ülve nyelem.
